Ugrás a fő tartalomra

Fiatalodj és őrizd meg fizikai-szellemi fittséged bélbaktériumokkal kortól, nemtől függetlenül!


Kicsit egysíkúvá váltak a hölgyek és ma már az urak körében is a fiatalos külső megőrzésére tett erőfeszítések, hiszen mindenki azt gondolja, hogy a fiatalság a bőr öregedésének megőrzésében rejlik és elég azt kenegetni időnként egy kis anti-aging szérummal. Szokás mondani, hogy a szépség belülről fakad, nos ez a fiatalos külsőre is vonatkozik! Nem mindegy mi a helyzet odabent. Egy tapasztalt belgyógyász csupán a beteg arcát látva meg tudja mondani mi lehet a fő probléma. Ha a testünkben folyó műveletek kisiklanak, az igencsak kiül az arcunkra. A hagyományos kínai gyógyászat sem passzióból vizsgálja elsők között az arcot, az íriszt, a fület az adott probléma felderítésének céljából. 


Másodsorban a bőr öregedésének lassítása még korántsem jelenti azt, hogy megőriztük fiatalos lendületünket. Mi a helyzet az izmainkkal, az ízületeinkkel, az energiaszintünkkel és van-e krónikus betegségünk, ami napról-napra hátráltat bennünket? Igen komplex a helyzet, ami összetett, bonyolult és finoman hangolt megoldást kíván. Pontosan emiatt élnek velünk apró barátaink, a bél mikrobióta trilliónyi mikroorganizmusa, akik folyamatosan azon dolgoznak, hogy mi (és kicsit önző módon ők is) jól érezzük magunkat a bőrünkben.

A kutatások szerint számos olyan betegség, leginkább krónikus elváltozás figyelhető meg, amelyeknél a betegség kialakulását megelőzően disbiosis alakult ki. A disbiosis a bélflóra károsodását jelenti, amikor is megváltozik az eredeti összetétele és leginkább a kórokozó törzsek, nagy számban betegségek kifejlődését elősegítő mikroorganizmusok szaporodnak el benne. 

A disbiosis és a gyulladás kéz a kézben járnak. Amikor a kártékony mikroorganizmusok szaporodni kezdenek a szervezet gyulladás készsége is folyamatosan növekszik. Kezdetben csak szubklinikai gyulladás van jelen, ami különösebb panaszokat nem okoz. Ahogy haladunk az időben úgy válik egyre súlyosabbá a helyzet. A disbiosis mértékének növekedésével nő a gyulladásos faktorok termelődése és lokálisan a bélrendszerben lyukas bélszindróma, illetve gyulladásos bélbetegségek alakulhatnak ki. A bél fokozottan áteresztővé válik, olyan anyagok is bejutnak a keringésbe, melyek korábban nem. Ilyenek például a baktérium termékek, melyek gyulladásos választ váltanak ki távol a bélrendszertől (a keringés útján) megannyi helyen a szervezetben. A gyulladás kirobbanása a bélrendszerből maga után vonja a májfunkció romlását, a vese működési zavart, idegrendszeri tüneteket, mozgásszervi bántalmak létrejöttét, az immunrendszer elégtelen működését, autoimmun folyamatok elindulását (autoimmun status). 

Az 1-3, 1-6-béta-glükán igazoltan stimulálja az immunrendszert és segíti a 
gyulladásos folyamatok lecsengését

A gyulladás magában hordozza a fokozott oxidatív stressz ártalmat. Minél nagyobb a szervezet gyulladás készsége, minél nagyobb mértékben tombolnak a gyulladáskeltő faktorok és bakteriális termékek testünkben, annál erőteljesebb a stressz okozta öregedés. 

A vizsgálatok megfigyelték, hogy az idősebb emberek bélrendszerére (főként krónikus betegségek megléte esetén) jellemző a disbiosis, azaz a kórokozó törzsek alkotják nagyobb számban a mikrobióta rendszerüket. A bélbaktériumok az immunrendszer, az idegrendszer, a hormonrendszer, a tápanyag felszívódásának szabályozása mellett emberi és bakteriális gének aktiválásában, illetve inaktiválásában is szerepet játszanak. Jól megfigyelhető az idős, disbiosisban szenvedő betegeknél az öregedési folyamatok felgyorsulása, a szubklinikai és klinikai gyulladás állandó jelenléte és nagyságrendekkel több a génhiba az egyes sejtosztódások során, mint mondjuk egy fiatal, egészséges bélflórával rendelkező szervezetben. 

Disbiosisos idős emberek körében jóval nagyobb számban fordult elő a Clostridium defficile okozta colitis (álhártyás bélgyulladás), a vulvovaginális atrófia, a colorectalis carcinoma és az atherosclerosis (érelmeszesedés). [1]

A szép kort megélt emberek mikrobiomját számos tényező alakítja az évtizedek alatt: táplálkozási szokások, életmód, sport, lakókörnyezet, lakótársak és számos környezeti faktor. [2]

Mindezek alapján elmondható, hogy már fiatal korban megelőzhető lenne, illetve idős korban jelentősen javítható a legtöbb krónikus betegség pusztán a mikrobiom befolyásolásával, a disbiosis megszüntetésével. Magasabb energiaszint, jobb kognitív képességek, frissebb szellemi és fizikai aktivitás a jó bélflóra velejárója idős korban is! Erre a legjobb fegyver táplálkozásunk és életmódunk átszabása, sok-sok rostanyag és fermentált ételek fogyasztása, illetve jó minőségű, minimum 10-15 billió élő csírát tartalmazó probiotikum kúraszerű fogyasztása. 

Szeretettel,
Pintér Zoltán
A Napfényvitamin termékcsalád
fejlesztője

Tudományos hivatkozások:
[1] Zapata HJ és mtsai. The microbiota and microbiome in aging: potential implications in health and age-related diseases. J Am Geriatr Soc. 2015 Apr;63(4):776-81. 
[2] Meehan CJ és mtsai. Frailty and the Microbiome. Interdiscip Top Gerontol Geriatr. 2015;41:54-65. 

- A bejegyzés tartalmát szerzői jog védi, engedély nélküli felhasználása jogi lépéseket von maga után! -

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A prebiotikumok, főként az Inulin és a Béta-glükán javítják a bélflóra funkciókat!

Korábban már több alkalommal is írtam a bélflóra és az immunrendszer kapcsolatáról. A bélflóra, tudományos nevén mikrobiom, az egyik legkutatottabb terület jelenleg az orvostudomány területén is. A mikrobiom elváltozásait egyre több krónikus elváltozással hozzák összefüggésbe. Kutatások támasztják alá, hogy a bélflóránkban működő akár 1000 féle különböző faj (baktériumok, vírusok, gombák, archea fajok) bonyolult együttműködése révén közvetlen hatást gyakorolnak az emberi immunrendszer működésére. A védekező rendszerünket alkotó sejtek normál működését, az autoimmun és allergiás folyamatok kordában tartását egyaránt képesek fenntartani. Rendkívül fontos éppen ezért, hogy a bélflóránk egészséges működését szolgáló anyagokat, szervezeteket vigyünk bélrendszerünkbe hetente több alkalommal. Mire gondolok itt? Rostok, prebiotikumok (pl.: Inulin), fermentált élelmiszerek (kovászolt élelmiszerek) és szükség lehet természetesen maguknak a bélbaktériumoknak a pótlására is megfelelő és ha

Depresszió és bélből eredő érzések

Agy-Bél tengely és ideges bél szindróma Szokás mondani, hogy a férfi a hasával gondolkodik. Ez nincs olyan messze a valóságtól! Nem csupán a férfiak, de a nők is rendelkeznek agy-bél tengellyel, azaz közvetlen idegi összeköttetéssel a központi idegrendszer és a beleket behálózó idegek közötti szoros kapcsolattal. Sokan nem tudnak róla, de a tápcsatornánknak külön agya van , saját idegrendszere, mely az enterális idegrendszer nevet viseli. Az agyunk és az enterális idegrendszer közötti a főút a nervus vagus, a bolygóideg. A jelzések a két idegi központ között folyamatosan ide-oda cikáznak, egyesek tudatosulnak mások nem. Számunkra csak a nagyon fontos információk vehetők észre, melyek valóban tartalmas információ jelleggel bírnak például fájdalom, puffadás vagy a jó érzések, mint az ünnepi zabálások utáni elégedett "punnyadás".  Vannak olyan esetek, amikor a krónikus gyulladások, a nem megfelelő bélflóra (disbiosis) vagy fel nem fedezett étel-allergia mi

Miért nem tudunk jóllakni zöldségekkel és miért kívánjuk az édeset folyamatosan?

Miért olyan nehéz az elején a diéta?  Aki diétába, fogyókúrába fogott jól ismeri az állandó szinte már leküzdhetetlen éhségérzetet, amit zöldségekkel és a diétás étrenddel nem igen lehet megszüntetni. Amint megértjük az édességek iránti vágyunk forrását nagyon egyszerűvé válik az orvoslása. Nézzük is az okokat... Hogy megértsük az elhízás, a belőle adódó anyagcsere problémák, és a bélflóra közötti kapcsolatot némi plusz információval egészítem ki a leírásom. A bélflóránkat mi magunk alakítjuk egyik napról a másikra méghozzá az étrendünkkel, a szokásainkkal, életkörülményeinkkel, környezetünkkel. Ha étrendünk fő tömegét szénhidrátokban gazdag ételek teszik ki, akkor az intenzív szénhidrát anyagcserét folytató bélbaktériumok válnak dominánssá bélrendszerünkben köztük olyan fajokkal, melyek igen agresszív cukorbontó anyagcserét folytatnak, maximálisan az utolsó molekuláig hasznosítanak mindent, amit eléjük teszünk! Ismerős ügye az "Én már egy apró falattól is két kilót hízok&